Prológus

A Klávé döntése ott függött a feje felett útban a hálószobája felé. Azt mondták, amit tett elfogadhatatlan és szégyent hoz az egész családjára. A fiú tudta, hogy nem kellett volna azt csinálnia amit, de a düh kihozta belőle a legrosszabbat, ami egyenesen ide vezetett.
Ha ideges volt, a könnyei mindig eleredtek, úgyhogy meg kellett acéloznia magát, nehogy elsírja magát a folyosó kellős közepén. Senki sem láthatja így. Összetörten és szánalmasan. Jeon Jungkook erős és büszke, legalábbis másoknak ezt kell gondolniuk róla.
A hálószobája mindig is rendetlen volt, de a fiú szerint így volt otthonos. Ahogy végigdőlt az ágyon egy kupac ruha nyomta a derekát, mégis el tudott volna aludni. Hátha ébredéskor rájön, hogy az egész csak egy volt a megannyi rémálom közül. Persze tudta, hogy most nem ez a helyzet. Elbaszta a dolgokat és most vállalnia kell érte a következményeket.
Mégis, az hogy el kellett hagynia Idrist túl soknak tűnt. Miért nem tudták egyszerűen csak kicsapni az Akadémiáról? Miért kellett száműzniük a Szöuli Intézetbe? És miért egyből holnaptól?
Ha nem lett volna ennyire büszke, már rég térden állva könyörgött volna bocsánatért, de nem hagyhatta magát ennyire mélyre süllyedni. Inkább megmutatja nekik, mire is képes a legfiatalabb Jeon, a vezetőség pedig el fogja átkozni a napot, mikor egy ilyen tehetséges fiatalt száműztek egy alantas intézetbe.
Dühtől vezérelve kezdte beledobálni holmijait a fekete bőröndbe, nem törődve az összevisszasággal, ami így a csomag belsejében keletkezett. Ha már kirúgják innen, elvisz magával mindent, amit lehet.
– Látom, a csomagolási technikád ötéves korod óta nem fejlődött – jegyezte meg egy hang az ajtóból, odapillantva pedig szembe találta magát az ikernővérével. Jeon Jungran karba tett kézzel dőlt az ajtófélfának olyan arroganciával, mintha övé lenne az egész épület.
– Most nincs kedvem hozzád – vetette oda a fiú, de Jungran ezzel mit sem törődve lépett beljebb, majd foglalt helyet a sarokban terpeszkedő fotelben.
– Szóval a Tanács döntött – hümmögött elgondolkodva.
– Mint látod – pillantott az ikertestvérére mielőtt újabb adag ruhát dobott volna a kupacra.
– Nem akarok beleszólni, csak érdeklődnék: hogy tervezed lecsukni a bőrönd tetejét? – dőlt előre ültében, szemével kétkedve méregette Jungkook csomagját.
– Egyszerűen. Csak rá kell ülni és behúzni a cipzárt – felelte a fiú, majd demonstrálta az elhangzottakat. Helyet foglalt a bőröndön, de a tető az árnyvadász izmos teste alatt sem mozdult sokat, ami lehetetlenné tette a cipzár behúzását. Persze Jungkook azért még próbálkozott.
Jungran egy ideig szórakozottan figyelte öccse szerencsétlenkedését, mielőtt felállt volna, hogy segítsen. Jungkookot lelökve a bőröndről kezdte kipakolni annak tartalmát, hogy aztán összehajtva pakolja azt vissza.
– Megoldottam volna – fintorgott a fiú, de azért engedelmesen hajtogatni kezdett.
– Biztos vagyok benne – felelte a lány szarkasztikusan. – De így még ma végzünk.
– Nem mintha annyira sietnék – jegyezte meg halkan, Jungran pedig kihallotta hangjából a nagy adag büszkeség alá eltemetett fájdalmat. Ha valaki, a lány pontosan tudta, mit jelentett az ikertestvérének az Idrisi Intézet és az Akadémia. Az, hogy egy napon fosztották meg őt mindkettőtől biztosan mély sebet ejtett a lelkén. Mert Jungkook bármennyire próbálta is takargatni, hatalmasabb lelke volt, mint a legtöbb árnyvadásznak. Jungran a szüleivel ellentétben hitt abban, hogy ez nem gyengeség, éppen ezért próbált segíteni a testvérének a legészrevétlenebb módon. Jungkook túl büszke volt, hogy segítséget kérjen vagy elfogadjon, hiszen ez számára szintúgy a gyengeség jele volt.
Miután az utolsó holmi is elkerült a csomagok egyikébe, Jungkooknak nem volt több indoka maradni. Jungrannal a nyomában indult meg a könyvtárba, ahol már várta a portál.
– Anyáék? – kérdezte a fiú a helyiségbe lépve. Testvére lesütött szeméből Jungkook azonnal rájött, hogy nem fognak elbúcsúzni tőle.
– Vigyázz magadra a Szöuli Intézetben. Mutasd meg nekik, milyen fából faragták a Jeonokat – ölelte át Jungran és habár Jungkook nem lelkesedett az érzelemkimutatásért, karjait a lány vékony dereka köré fonta. Jungran feje búbja épp a fiú álla alá ért, de nagyot hibázott az, aki azt hitte, a karjaiban tartott lány porcelánbaba törékenységű. A Jeon ikreket a legkeményebb harcosok között tartották számon, méghozzá okkal.
– Vigyázz az Intézetre helyettem is – lépett hátra Jungkook majd a csomagjaival együtt eltűnt a portálban.